Amikor apuci a beteg

Nem is olyan régen írtam arról, hogy ki viseli legnehezebben a betegséget a családban. Bár Kriszta is hőemelkedéssel küzdött, sikerült pár nap alatt kikúrálnunk Botiból a 39 fokos lázat és minden visszaállt a normális kerékvágásba. Legalábbis 2-3 napra. Aztán egyik pillanatról a másikra, engem is földhöz vágott a betegség, mindenféle előjel nélkül.

Apa is lebetegedett

Tudni kell rólam, hogy szerencsére igen ritkán vagyok beteg. Talán 2 év is eltelt már azóta, hogy én beteg lettem volna. Egyedül az allergia szezon szokott kifogni rajtam, de azt férfiasan, könnyes szemmel, tüsszentgetve és orrot fújva, hősiesen viselem. Most viszont a munkahelyemen egyszer csak el kezdtem fázni. Sőt, remegni. Hiába ittam teát, az sem segített, éreztem, hogy itt valami nem jó. Szédültem és fájt minden porcikám és dolgozni sem tudtam úgy remegtek a végtagjaim. Még a szememet is nehezemre esett nyitva tartani. Így pár óra kínlódás után, inkább hazamentem. Otthon előbb csak 38, majd később egész 39,5 fokos lázat mértem. Betakaróztam és egész nap zombiként próbáltam túlélni a kínokat.

Persze ezt nyomatékosítottam is a szüntelen sóhajtozásommal, jajgatásommal és nyögdécselésemmel, amit Kriszta már elég nehezen tudott elviselni. Boti azonban jót szórakozott rajtam és előszedve orvosi játék szettjét, megpróbált meggyógyítani. Én pedig félhullaként tűrtem, ahogy csontig nyomja belém a játék injekciós tűt, s közben azt hajtogatja, hogy “Nem fáj!”. Lehet ez a kezelés, vagy a marék gyógyszer miatt, de szinte egész nap kába voltam és annyit aludtam mint máskor két nap alatt… és persze annyit is izzadtam mint máskor fél év alatt… Ekkor már tudtam, hogy ebből másnap (igazi) doki látogatás lesz.

Háziorvosi rendelés Szegeden

Mivel a háziorvosom elég messze van tőlünk és a munkaideje is napi 4 órát tesz ki, ezért csak másnap tudtam elmenni őt felkeresni. Azonban az asszisztens faggatni kezdett, hogy mennyire sürgős az esetem, mivel a doktornő lehet órákat(!) is késni fog – nem tudni mikor ér oda. Hát gondoltam, halálomon azért nem vagyok, de azért jó lenne valami gyógyszert kapni, így kicsit zavarodottan válaszoltam, mivel fogalmam sem volt, hogy a 39,5 fokos láz, az most “sürgős” esetnek számít-e. A szokásos, váróban, mindenki előtt történő nyilvános betegfelmérést és kínos tünetfelsorolást követően elvette a TB kártyámat és eltűnt lerendezni a “táppénz igényemet”. Kisvártatva előjött és átkísért a helyettesítő orvoshoz, aki szintén várnom kellet, mivel még ő sem ért be a rendelőbe.

Így hát mit volt mit tenni, a TB kártyám hiányában, a váróteremben vártam, hogy a 4 órás rendelésről több órát késő kezelőorvosom helyett, egy másik, a munkaidőt lazán kezelő orvos tudjon majd fogadni… Már nem is számoltam a perceket, amikor egy idősebb doktor úr érkezett meg lifttel az első emeleti rendelőbe. Komótosan besétált, majd néhány perc után bekéretett magához. A bohókás doktor úrral a következő percek valami hihetetlenül szürreális, álomszerű kalandba csaptak át, amit – talán a magas lázamnak köszönhetően, de nem tudtam teljesen követni. Amikor elmondtam a panaszaimat, kijelentette, hogy vagy visszavonom azt a tényt, hogy szédültem vagy ő most azonnal elveszi örökre a jogosítványomat, ugyanis a tünetek alapján akár AGYDAGANAT-om is lehet…

Már ekkor is értetlenül néztem rá, de a pár másodperces vizsgálatom után elmesélte, hogy egy másik betege ilyen tünetekkel elveszítette az ízlelését és minden amit eszik, olyan mintha széna lenne és nem érez sem hideget, sem meleget. Kérdezte, hogy meg tudom-e valahogy oldani a munkahelyemen, hogy ne kelljen táppénzre mennem, de az asszisztens közölte, hogy ő már időközben felvett rá, így a kérdés okafogyottá vált. Nem értettem miért akart erről egyébként lebeszélni, mivel ha valaki, akkor én tényleg szeretek dolgozni, de amikor szó szerint fizikailag már nem birok, mert nem vagyok rá képes, akkor azt jó lenne tiszteletben tartania. Ezután valamiért közölte, hogy most még kiskutyát nevelek (ezt fogalmam nincs honnan vette), de lehet egyszer majd gyermeket is szeretnék (nem akartam itt közbe szólni, hogy pár éve már apuka vagyok), ezért pihenjem ki magam, feküdjek sokat (célozva rá, hogy MEDDŐ leszek ha nem fogadom meg a tanácsát). Majd valamiért a sürgősségi ügyeletet emlegette vagy hogy jöjjek vissza még ugyanaznap később… de ezt a gondolatmenetét sem igazán értettem így nem került pont a történet végére.

Ezután elkezdett telefonálni a privát mobilján és tanácstalanságomnak a saját asszisztense vetett véget azzal, hogy kitessékelt ismét a folyosóra. Biztos, ami biztos alapon, én azért elköszöntem tőlük.. Ezután visszakaptam a papírjaimat és egy 5 tablettás antibiotikum receptjével távoztam haza, hogy otthon további gyulladáscsökkentők és lázcsillapítók társaságában, ismét átaludjam és átizzadjam ezt a napot is a gyógyulás reményében.

Végre, apa meggyógyult!

Bár párom elég nehezen viselte ezt a néhány napot, de derekasan helyt állt. A kezdeti kétségbeesésemet, letaglózó beletörődés követte és a hálószobában külön töltött, alvással telt nappali idő is rásegített a kettőnk kapcsolatára. Így néhány nap múlva már egészen jól voltam. Hétfő reggel azzal kezdtem, hogy visszamentem a saját doktornőmhöz, hogy lezárassam a táppénzes állományomat. A doktornő persze ismét késett… szerencsére fél óra késés után, már csak az 5-10 perces telefonbeszélgetése választott el attól, hogy bemehessek hozzá. A doktornő saját magához képest is kedvesen fogadott (kb 45-50 perces várakozás után, első betegként), és azt is megkérdezte meddig akarok táppénzen maradni. Mondtam, hogy én már úgy gondoltam, innen egyből a munkahelyre megyek. Így is lett. Megkaptam a lezárt táppénzes papíromat, a betegségemmel kiérdemelt kemény 2 napról és visszamehettem végre dolgozni.

Sajnos elég sok munkám összeszaporodott Boti betegsége és a saját kínlódásom miatt is, így nem csak a főállásomban, hanem a saját, webfejlesztéssel és cikkírással foglalkozó egyéni vállalkozásomban is csak úgy tornyosultak előttem a feladatok. Remélem sikerül minden feladatot időre elvégeznem a folyamatos igények változása ellenére is, hiszen július 30-án már indulunk Siófokra, hogy a Balaton partján heverjük ki az év fáradalmait. A 9 napos stresszmentes időszakra pedig nem is szándékozom munkát vinni magammal. Azért az kérdéses még, hogy mit fogunk kezdeni, ha az idei nyártól megszokott módon, végig fog zuhogni az eső a nyaralásunkon is…