Apás szülés Szegeden

Most szeretném elmesélni Nektek, hogy hogyan lettem apuka. No, nem magát a folyamatot fogom most ecsetelni, hogy hogyan készül a baba, de valószínűleg lerombolom majd azok illúzióit, akik azt gondolják, hogy a gólya hozza a kisbabát. 😁 Szóval, íme a kisfiam születésének története, ahogyan én azt, apa szemmel láttam, egy apás szülés alkalmával, Szegeden, az állami kórház szülészeti osztályán…

Az egész úgy kezdődött, hogy 2015.10.26-ra volt kiírva Kriszta szülni. Viszont szülési fájdalmak híján, behívták arra a napra 11:00 órára egy általános CTG vizsgálatra. Azonban annyira meg tudott győzni arról, hogy ő biztosan nem fog még szülni, hogy ugyanúgy, mind máskor, úgy beszéltük meg, hogy majd bemegy busszal a kórházba, mint máskor 🙂 Azonban a munkahelyemen rám szólt a főnök, hogy ne hagyjam már szegényt egyedül menni, menjek el én is vele és majd visszajövök a vizsgálat után. Így hazamentem és fél 11-re már a dokiknál vártuk a sort. 11-kor bement és megnézték a CTG-t, ami úgy 40 percig tartott.

Már éppen mobilozni kezdtem volna unalmamban, amikor Kriszta kijött vigyorogva, hogy mehetünk szülni, mivel 5 percesek a fájásai a gép szerint 😱 Így átmentünk a papírokkal a folyosó másik felére a nőgyógyászhoz, hogy nézze már meg mi a helyzet… Ott, egy elég flegma asszisztens várt bennünket, aki lenézően azt mondta, hogy majd megnézi a doktornő ha éppen lesz ideje ezzel foglalkozni… 🤨

Szerencsére hamar túllendültünk a hozzáállásán, mert a doktornő azonnal behívta Krisztát, amikor megkapta a papírokat és látta, hogy itt bizony szülés lesz. 😀 Kriszta kijött és közölte, hogy irány az emelet. Szülés. Most! 😲 Kiderült, hogy már 4 ujjnyira volt tágulva a méhszája, így azt mondták mehetünk is a következő emeletre bejelentkezni szülésre. Fenn gyorsan felhívtam a főnökömet, hogy ne nagyon várjon vissza a munkahelyre mostanában, meg anyuékat hogy itt ragadtunk és szülés lesz.. Plusz poén, hogy anyukámnak gyorsan elmondtam mi a helyzet, erre megkérdezi: “Gabi te vagy az?” …. hát, mondom én vagyok persze, mert még kitől várt ilyen híreket? 😆 A gyors örömködés után vonalat bontottunk és gondolom mire bejutottunk az ajtón addigra már fél Kanizsa tudta, hogy szülni készülünk. 🤣

Ekkor már, úgy 12:00-12:15 körül járt az idő. Kriszta beadta a papírokat és szólt, hogy most őt előkészítik addig várjak a folyosón. No az volt ott a legdurvább időszak, amikor nem tudtam most ez mit jelent…. Nem tudtam, hogy most van-e időm leugrani a kocsiba a táskákért amiben a holmik vannak meg a műtős ruha az apás szüléshez. Vagy mosdóba sem mehetek ki?! 😟

Eltelt már vagy fél óra is, és már azt gondoltam ő rég az asztalon fekszik “előkészítve” (mivel így fogalmazott, hogy előkészítik) én meg azt sem tudom itt kinn, hogy mi van. Erre kijött és szólt, hogy csak az adatait vették eddig fel. Így lementem a kocsiba a cuccokért, hogy át tudjon öltözni ottani ruhába és papucsba. Felvittem, ő bepakolt az öltözőbe én még elmentem mosdóba.

Aztán mielőtt még én is bementem volna és remegő kezeimmel, meg idegeskedéseimmel csak felzaklattam volna őt is, elszámoltam magamban 5-ig (a LOST-ból tanult módszer szerint ugyanis ennyi időt kell hagyni a rettegésnek és az izgalomnak), és bár a 3-5 között azért volt elég erős gyomor görcsöm, de végül vettem egy nagy levegőt amit jól kifújtam, és el is múlt az idegeskedésem ahogy beértem az ajtón. 🙂

Ott az öltözőben átvettem a  ruhát és mint egy varázsköpeny, úgy adott nekem erőt, mintha mindig is műtős lettem volna (vagy valami ottani asszisztens). 🔋 A szegedi kórházban, nagyon szép helyen voltunk. Kulturált, kulccsal ellátott saját szekrényben tudtunk minden cuccot tárolni. Amikor készen voltam és kinéztem, (Kriszta éppen különböző dolgokat kapott valahol így nem volt velem) akkor szült meg éppen egy előttünk lévő anyuka és bár a többi részét nem láttam, pont azt igen, ahogy a baba kipottyan a lába közül…. 😱

Mi is kaptunk egy szülésznőt, aki bemutatkozott, megmutatta hogy melyik lesz a mi saját családi szülőszobánk (105-ös szoba) és végig segített mindenben. Ott egy ágy volt (szülő-asztal), egy bőrfotel, egy szék, egy ilyen gátizom erősítő nagy labda, egy bordásfal meg egy halom műszer. De tök jó volt, hogy saját egy ágyas, külön szülőszobánk volt. Olyan érzésünk volt, mintha privát helyen szülnénk meg és fogadott, magándokink lenne.

Kriszta is megjött az előkészületek után és miután beindultak jobban a fájások, felfeküdt az asztalra. Kapott kéjgázt is, amit a nagyobb fájdalmaknál kellett szívnia. Az első 3 óra vidáman telt, sokat nevettünk, főleg amikor már én is szipuztam a gázból mert eresztett. Szédelegtünk egy kicsit, de aztán ahogy erősödtek a fájások, egyre komolyabbá vált a dolog. Körülbelül 5 percenként jöttek be hozzánk nézni hogy hogy vagyunk.

Kriszta kapott infúziót is, meg oxitocint ami gyorsította a folyamatokat, aztán burokrepesztés (ekkor kiküldtek pár percre), aztán később mikor már elviselhetetlen volt a fájdalom

akkor kértünk epidurális érzéstelenítést (gerincbe). Sajnos a doki, aki adta volna be, éppen műtőbe volt, így fél-egy óra is eltelt mire jött. Az volt szerintem az egyik legszörnyűbb szakasza a napnak. Aztán még beadták neki, nekem megint kinn kellett várakoznom kb 10 percet. Mire bementem már kicsit jobban volt, bár csak fél oldalon hatott a szer.

A következő időszak után már a vége jött. Amikor a kitolási szakaszhoz értünk, bejöttek a dokik, szülésznő, asszisztens meg az elején engedélyt kérő (és kapó) diákok is. Még az elején kérdezték meg, hogy bejöhetnek-e megnézni a szülést, Kriszta meg mondta hogy lehet ez csak a kéjgáz hatása, de tőle aztán nyugodtan (pedig otthon úgy beszéltük meg, hogy ne legyen ott senki).

Sokat poénkodtunk a kínszenvedések közepette és úgy érzem, erős támasza voltam végig Krisztának. Nagyon határozottan, segítettem végig mindenben, tényleg mintha egy ott dolgozó lettem volna. A legvégén, a kitolást, előzőleg én úgy képzeltem el, hogy majd mögötte állok és lesz egy ilyen nagy függönyféle, hogy nem is látom mi van ott lenn. Azonban végül is mögötte fal volt,

mellette meg a CTG gép, így kb a derekánál álltam végig, fogva a fejét, törölgetve a homlokát meg, tarkóját, nyakát.

Azt mondták szerencsésen és gyorsan lezajlott minden, mert úgy 4-5 nyomásra, kb 7-8 perc alatt ki is jött a baba. Volt egy idő amikor már kinn volt a feje (két nyomás között)

és nyugtattam Krisztát, hogy én már látom hogy kinn van a feje. Ő meg örült és megkérdezte, hogy: “Aranyos?” háát abban a pillanatban, nem tűnt éppen annak, de azt mondtam igen, és hogy biztosan a több része is az, nézzük meg, a következő nyomásra mi van még odabenn! A következő nagy nyomásra Kriszta felsikított, hogy “Éhes vagyoook!” Az egész terem röhögésbe kezdett 🤣  és azzal poénkodtak, hogy mindjárt rendelnek neki egy pizzát. Az egész napra ez a vidám és közvetlen hangulat volt a jellemző.

Miután megtisztogatták a légző járatokat, felsírt Boti és elvághattam a köldökzsinórt is (előre kellett hozzá mennem, de nem zavart a látvány egy kicsit sem pedig mindenki ezen aggódott). Aztán ráfektették Krisztára a babát és elkezdtem neki beszélni (meg Kriszta is) és abbahagyta a sírást. Láttam az arcán, hogy tudja, hogy mi vagyunk azok a hangok akik eddig is beszéltek hozzá, még odabenn volt a pocakban. Pár perc múlva elvitték megtisztítani. Közben még Krisztát összevarrták nagyon megdicsértek minket, hogy milyen jó pár vagyunk és milyen ügyesek voltunk. Engem is külön megdicsértek, hogy milyen csuda jó apuka vagyok és ilyet még nem láttak 😌 Büszke is voltam magamra, magunkra ☺

Miután feltakarítottak, új ruhát kapott Kriszta is és kicsit később visszahozták Botit is. Ott elkezdett szopizni is nagyon ügyesen (legalábbis még csak próbálkozott, de én láttam hogy benne van a szándék 😛) Dajkálgattuk, sétálgattam vele. Órákig nálunk volt még. Bár ilyenkor csak rövid ideig maradhatnék benn, azt mondták úgysincs senki más rajtunk kívül már itt, úgyhogy ott maradtam még szülés után, több mint 3 óráig. Már este 9 volt, amikor visszavitték Botit. Ekkor én is átöltöztem, Krisztát pedig átkísérték az újszülött osztályra. A folyosón még adtunk pár csókot egymásnak és így zártuk le a mozgalmasra sikeredett szülős napunkat, amiről nem is hittük volna, hogy valaha is eljön.

Persze Krisztát még aznap este sikerült meghatnom, mert még őt lezuhanyozták és én levetkőztem, írtam pár kedves sort abba az üres naplóba amit ott akar(t) írni még benn lesz a kórházba,

és már aznap este észrevette hogy beleírtam titokban, hogy milyen büszke vagyok rá és mennyire szeretem 😍

Szerintem mindkettőnknek nagyon pozitív élmény volt ez és teljesen el lehet vonatkoztatni a látványtól. Persze a sztoriból kihagytam a durva dolgokat meg a véres részleteket, ezt meghagyom minden apukának és anyukának, hogy tapasztalja meg önmaga 😉 Éjfélre sikerült is ágyba kerülnöm, mivel este 11 körül ettem meg csak az ebédemet a gép előtt ülve, miközben mindenkinek írogattam az örömhírt.

Másnap olyan fáradt voltam mint annak idején mikor napszámba mentem és minden nap korán kellett kelni és fizikai munkát végezni… kb egy heti ilyennel ért fel ez az egy nap.

Testileg-lelkileg mindenkinek megterhelő volt, de mégis életem egyik legszebb napját tudhattam magam mögött! 🙃

Röviden ennyi volt a napunk cenzúrázott változata 😉