Első napok az óvodában

Néhány napra eltűntem a blogról, mert elindult Boti az Óvodába és össze akartam gyűjteni az első néhány nap tapasztalatot, mielőtt megosztom Veletek. Nálunk Szegeden 2018-ban augusztus legutolsó hetén, kedden, szerdán és csütörtökön volt egy úgynevezett beszoktatós hét, ahol a gyerekek, a szülők és az óvónők megismerhették egymást. Boti már nagy izgalommal várta ezt a napot és napok óta az óvónőkről, a csoporttársakról és az ottani illemtanról folyt a témázás otthon. Aztán végre elérkezett a nagy nap: Boti első napja az óvodában!

Óvodai beszoktatás

A korábbi szülői értekezleten – ahol többek között Boti ovis jele is kiválasztásra került – azt az infót kaptuk, hogy már reggel 8 órára jöhetünk erre a nulladék hétre, ám az ajtónál azt tapasztaltuk, hogy csak kifelé jönnek a szülők és a kis gyerekek. Mi is bementünk, de valóban nem engedtek be minket és arról tájékoztattak, hogy csak fél óra múlva kezdődik el a beszoktatás. Nem nagy kaland, kibírjuk. Addig Boti az udvaron játszadozott a játszótérről ismert Natival, aki Dani kis barátunk kereszttestvére és aki szintén most kezdte el az óvodát, csak egy másik csoportban. Még a gyerekek játszottak, addig mi szülők éppen megfagyni készültünk a hirtelen jött hűvös időjárásban, de aztán végre megérkeztek az óvónők is.

A mi óvónőink nagyon kedvesek és aranyosak: Bea óvónéni és Brigi óvónéni is bemutatkozott és játszott a gyerekekkel, s közben a szülőknek is válaszoltak a számtalan feltett kérdésükre. A gyerekek jót játszottak, bár Boti leginkább a kerti itató körül ólálkodott és Natit kereste. Azért Brigi óvónénivel is sikerült néhány szót váltani és bemutatkozás után még a színeket is megtárgyalták, amiért Boti nagy dicséretét is kapott, hogy milyen szépen ismeri őket. Az első napon még én is ott voltam és kiderült, hogy Bea óvónéni már azt is tudja hol dolgozom és ki a főnököm. Úgy látszik azért Szeged sem olyan kis város, hogy ne lennének közös ismerőseink. Mint kiderült, több is van. A közös homokozás után felavattuk az óvodai mosdót is és bekukkantottunk a leendő csoportterembe is.

Első percek szülők nélkül az oviban

A második és harmadik napon én már nem voltam ott, de Boti azokat a napokat is nagyon élvezte. A legjobb jelenet talán az lehetett, amikor a második nap végén megkérdezte Krisztát, hogy: – Te anya eddig hol voltál?! (miközben Kriszta végig ott volt és leste, hogy hogyan játszik az udvaron). Azonban a harmadik napon már az óvónők megkérték az anyukákat hogy úgy 30-40 percre menjenek el sétálni és bízzák addig rájuk a gyerekeket. Boti persze észre sem vette, hogy Kriszta elment és kb csak legyintett neki búcsúzáskor is. Kriszta meg úgy bolyongott magában ez a fél óra alatt, mint aki elvesztette az élete értelmét és nem tudna mit kezdeni hirtelen magával. Szerencsére találkozott egy másik játszótéri ismerőssel aki kislányával, Kamillával megmentette meg a helyzetet.

Boti már közel háromnegyed órát volt szülők nélkül az óvodában, mire Kriszta visszaért. Az óvónők szerint szépen eljátszott és nem hiányolta őt. Ezt mondjuk Botit ismerve el is hisszük. Máskor, amikor éppen játszóházba megyünk vele, akkor sem szokott bennünket hiányolni és bárkivel szívesen ismerkedik. A végén persze csak azért ment a hiszti, mert haza nem akart menni. Egyedül úgy lehetett elcsalni az oviból, hogy azt mondta Kriszta neki, hogy Kamilla már nagyon várja őt a játszótéren. Végül tényleg, aznap délután kimentünk és játszottunk velük egy nagyot és az első óvodás hét ezzel le is zárult.

Irány a mély víz: első hét az óvodában

Miután egész hétvégén óvodai dolgokat vásároltunk Botinak és Kriszta izgatottan vasalta és rajzolta bele minden holmijába Boti óvodás Csiga-Biga jelét, felkészültnek éreztük magunkat arra, hogy hétfőn ismét együtt vigyük el a gyereket a Szaffi csoportba, ahol Bea óvónéni és Brigi óvónéni már nagyon várták őt – másik 27 gyerekkel együtt. Boti nagy nehezen de felkelt végül és időben el is készült, hogy a kis hátizsákját magára kapva elinduljon élete első igazi óvodai napjára, amelyet anya, apa és az otthoni kényelem nélkül fog átvészelni. Befelé még futva érkezett, de az ajtónál már azért kicsit megszeppent. Bement, körbenézett és azonnal játszani is kezdett a teremben. Mi pedig leléptünk szépen, csendesen. Egészen délig nem is mentünk érte, csak ebéd után, ahogy mindenki más is tette.

Botinak nagyon tetszett az ovi, de egy picit sírt is, mivel az udvaron az egyik óvónéni szólt neki, hogy nem mehet a másik csoportosok térfelére. Ezt leszámítva nagyon élvezte az egészet. Bár amikor arról kérdeztük, hogy hogy hívják a csoporttársait, azt válaszolta, hogy: – Beni, Dani, Kokó, Kuki…  Ami lássuk be, valószínűleg szép csúsztatás volt a részéről. Bár kiderült, hogy valóban vagy három Beni jár abba a csoportba. A második nap már én nem mentem, de Kriszta mesélte, hogy ők össze is barátkoztak az egyik Benivel, aki nem is lakik tőlünk olyan messze. Az óvoda második napján faggattam Botit, hogy ma sokan sírtak-e. Ő elmesélte, hogy ma sokan sírtak, de ő ma nem sírt: – Tegnap sírtam, ma nem sírtam, de holnap sírni fogok!

A harmadik napon azonban úgy döntöttünk, megpróbálkozunk az ott alvással. Hát ez mint kiderült hiba volt. Boti ugyanis beváltotta a tegnap tett ígéretét és torka szakadtából üvöltve sírt mikor lefektetésre került a sor. Bár valóban itthon nagyon ritkán aludt el délután, mióta elvitte a Nyuszi a cumiját, ám azt gondoltuk, ha korán kel, majd elálmosodik és látván a többieket, ő is majd nyugton marad. Ám annyira sírt, hogy végül felhívták Krisztát, hogy azonnal menjen érte, mert nem tudnak a többiek sem aludni tőle…

Miután hazahoztuk, kiderült hogy folyik az orra, köhög és egy pici láza is volt, majd kb két órát aludt… Munka után én még elugrottam a kedvenc pöttyös takarójáért az óvodába, mert nagyon hiányolta és sikerült beszélgetnem is Bea óvónénivel. Fura volt, mert egy olyan képet festett le Botiról amiben rá sem ismertünk. Bár azt mi is gondoltuk, hogy ahelyett, hogy szólna, hogy pisilnie kell, inkább kimegy magától a mosdóba, de azt nem hittük volna, hogy meg sem szólal egész nap és leginkább egyedül játszik. A délutáni alvást is megvitattuk és most otthon Kriszta próbálja újra visszaszoktatni a korán kelés, délutáni alvás kombóra. Ez így betegen most megy is és szépen alszik minden nap délután azóta. Bár valószínűleg a sírás is emiatt volt, most a jövő hétvégi Disneylandes utazásig már biztosan nem fogjuk ott altatni.

Így Boti 3 nap beszoktatás és 3 nap ovi után betegszabit vett ki és otthon lábadozik, miközben már Kriszta is elkapta tőle a “megfázást”. Így hétvégén anyum szülinapjára sem utazunk haza Szerbiába, mivel mint kiderült, ők ketten is lebetegedtek és öcsém kislánya, Mara is ugyanilyen tünetekkel gyógyulgat otthon. Reméljük jövő hétvégéig meggyógyul mindenki és egy feledhetetlen kirándulásban lesz részünk Párizsban, amiről majd itt is beszámolok! Viszont addig még sok-sok tennivalónk van és sok gyerekprogramot is terveztem, amiből szintén valószínűleg hamarosan születni fog egy cikk.

Ha tetszenek az írásaim, kövessetek Facebook-on és Instagramon is és nyomjatok rá a Tetszik gombra: