Hány városi gyerek tudja, hogy nem lila a tehén?

Botival a hétvégén Hőgyészre utaztunk, hogy meglátogassuk Zsuzsi mamát, papát és még sok-sok rokont és ismerőst. Boti számtalan élménnyel lett gazdagabb a falusi életből: birkákat etetett, kis csibéket simogatott, kakasokat és tyúkokat kergetett és még két igazi traktorra is felszállhatott. Boti nem tipikus városi gyerek, a vérében van a falusi lét. Imád kinn lenni a szabadban és az állatokkal játszadozni. Ő aztán képben van, hogy nem lila színű a tehén, mint azon a bizonyos csokoládén! 😁

A városi gyerekek és a lila tehén legendája

A híres Milka csokis statisztikáról mindenki hallott már, miszerint egy városi gyerekek körében végzett felmérésből döbbenetes adat született: a legtöbben ugyanis úgy gondolták, hogy létezik lila színű tehén, sőt egyenesen azt állították, hogy minden tehénnek lila a színe. A már több mint 100 évvel ezelőtt szabadalmaztatott alpesi tejcsokoládé 1972-től büszkélkedhet az elhíresült lila tehénnel. Azt azonban kevesen tudják, hogy a lila tehén három alkotója közül az egyik, egy magyar reklámgrafikus: Szabó Sándor volt. 👍 Bár a Milka csokoládék lila csomagolással érkeztek már 1901-ben is a vásárolókhoz, akkor még egy fekete-fehér tehén díszítette az alpesi mezőt. A Milka azonban a lila szín elhivatottjaként, már a korai nyomtatott reklámkampányaiban is előszeretettel használta ezt a színt, minden hagyományos tárgyra. A lila színű fenyőfa és a lila lufi azonban elmaradt a későbbiekben és egyedül a lila színű tehenet tartották meg.

Nem sokkal azután, hogy 1991-ben már Magyarországon is kapható volt a lila tehenes tejcsokoládé, 1995-ben Bajorországban egy verseny során 40.000 gyereket kértek fel, hogy fessenek ki egy tehenet. A döbbenetes statisztikai adat ekkor született, ugyanis minden harmadik gyerek (azaz több mint 13.000!) lilára festette ki a tehenet 😲 – köszönhetően a Milka sikeres céges arculatának és reklám kampányának és annak az évi 400 millió táblás csokoládénak, amit a gyártó évente termel ki. A márka építéséhez hozzájárultak például a Zürichben bevezetett, csoki illatú lila tehenes bélyegek és a csoki ünnepek valamint a Milkás csokoládé fesztiválok szerte a világon.

Bár a döbbenetes adat szerint, minden harmadik városi gyerek úgy gondolja, hogy lila színű a tehén, hiba lenne ezt az adatot tényként kezelni. Ez a szám szinte biztos, hogy országonként és nagyvárosonként is nagyban eltérhet az 1995-ben végzett Bajorországi teszteredményektől – én legalábbis nagyon bízom benne. 😉 Azonban, hogy ezek a gyerekek sem legyenek kikiáltva tudatlanoknak, jobb ha bizonyítékként itt áll, egy hivatkozás, amely szerint pár évvel ezelőtt, 2015-ben valóban született egy lila színű kis tehén a Kisalföldön. A génállomány vicces keveredésének köszönhető ez a lilás színárnyalat, amelyre már 10 évvel ezelőtt is volt példa az adott farmon – mesélte a lila tehén gazdája. Egyébként – bár igen ritkán – a világon több helyen is jelentettek már lila tehenet, amelyre a Milka is felfigyelt és a javára fordított.

Boti nem is igazi városi gyerek: vérében van a falusi élet!

Boti nagyon imádja a természetet és állandóan kinn lenne, ha rajta múlna. Szerencsére sok közös programot szoktunk kitalálni és igyekszünk az egyszerű hétköznapokat is feldobni egy-egy sétával a játszótérre vagy a kacsás tóra, de van, hogy éppen kutyashowt és madárbemutatót nézünk a szabadban. Boti minden egyes séta alkalmával megnézi az összes létező bogarat, madarat és szembe jövő állatot, akármerre is visz az utunk, így gyakorlatilag fél óráig tart a sarokig elsétálni vele, hogy egy kenyeret vegyünk a péknél. 😅

Most hétvégén azonban messzebbre utaztunk, egészen a Tolna megyei Hőgyészig. Ott él ugyanis Kriszta családja, Boti mamája és papája. Az utat egész jól viselte Boti, sokat aludt, miután felfaltuk Kriszta utazós, diétás virslis sült kiflijeit. 😃 A hétvége nagyon jól telt. Kriszta nővére, Móni és párja: Vikor is ott volt és Boti sokat játszott a kutyájukkal Csokival is. Bár a rajongás nem volt kölcsönös, a kutyusnak kicsit sok volt Boti és néha féltékenykedett is. 😋 Anyucival, Mónival és Zsuzsi mamával, Boti közösen megetette a birkákat (amik szerintem jobban hasonlítottak valamilyen színes kecskére) és élvezte a nagy udvart is. Sokat játszott a papával is, akit meglepő módon, még egy kerti szaladgálásra is rá tudott venni. 😄

A hétvégén sok-sok ismerőssel sikerült összefutnunk, ez a rövidke látogatás alatt. Móniékon kívül anyósom testvére: Gábor és párja, valamint gyerekei is ott voltak, meglátogatott minket Dorina, Barbi, az anyukájuk és Dorina vőlegénye, Boti haverja: Kokó is. De találkoztunk a messzi Dédi mamával és voltunk fenn Francis néninél és Feri bácsinál is (akik Dorina nagyszülei). Itt megnézhettük a hangosan kukorékoló kakasukat, a rohangászó tyúkjaikat és Boti még az igazi traktorokra is felülhetett. Nagy volt az öröm! 😍 Este a szomszédból, még az állapotos Vivi is meglátogatott bennünket, így tökéletesen zártuk a napot.

Mielőtt haza indultunk volna még beugrottunk a szomszédba Zsuzsi nénihez, akinek a nyakába úgy ugrott Boti, mintha egy régen nem látott ismerős lett volna – pedig akkor találkoztak először. A puszi-puszi után megnéztük a malacukat, a kakasukat, a pici pelyhes csibéket és a mérges kiskutyust is. A könnyes búcsú közben Boti még párszor kifejezte tiltakozását és hangoztatta, hogy nem akar hazajönni és itt akar maradni, de végül csak elindultunk. Ő a falu tábláig sem bírta és bealudt. Biztosan nagyon jót tett neki ez a falusi levegő és a szaladgálós, eseménydús hétvége. Így igyekszünk most már legalább havonta visszatérni erre a hegyes-dombos tájra, amely a nagy városhoz képest egy igazi felüdülés Botinak és nekünk is.