Az első idei gyerekprogramunk: Télűzés Szegeden

Már egész régen volt olyan kellemes idő, hogy kimozdulhattunk volna valamilyen kint gyerekprogramra. Aztán, amikor Bettiék meghívtak bennünket a Szent István téri Télűzésre, örömmel mondtunk igent nekik. Mint kiderült, a keresztfiamék is tervbe vették, hogy jönnek. Végül azonban csak hárman maradtunk: Kriszta, Boti és én. Még a társaság egyik fele betegeskedett otthon, a másik felét a hideg zavarta haza az eseményről. ⛄

Végre feljutottunk a szegedi Szent István téri víztoronyba

Boti már évek óta fel szeretne jutni a tőlünk nem is olyan messze lévő Szent István téri víztoronyba Szegeden, de valahogy eddig még soha nem volt rá alkalmunk, mióta megszületett. Utoljára Krisztával és szüleivel pár nappal azelőtt voltunk fenn, amikor 2015 februárjában kiderült, hogy Boti már Kriszta pocakjában van. 😍 Így hát, kapva az alkalmon, hogy most ismét nyitva áll a látogatók előtt a víztorony, mi is felmentünk. A belépőjegy 220 forint volt fejenként, amiért cserébe – én egy kiadós izomlázat kaptam. 😁

A víztorony első emeletén 2-3 percre azért sikerült összefutnunk Daniékkal, akik már egy ideje kinn voltak, így kénytelenek voltak már haza menni, mivel mindenük átfagyott. Mi azonban kitartóan kanyarogtunk feljebb és feljebb a végtelen csigalépcsőkön, Boti nagy örömére. Egészen a legtetejéig jutottunk, ahol már a -4 fokos hideg -20 foknak tűnt a dermesztő szélben, így egy kör után le is mentünk. Nekem már lefelé menet remegtek a lábaim és azóta is izomlázam van. 😅

A délelőtt folyamán azonban még lehetőségünk volt megnézni az árusokat, meghallgatni néhány számot a Grimbusz együttestől, hagyományőrző játékokat kipróbálni és persze az óriási kockákkal is nagyon jót játszott Boti.

Kiszebáb égetés Szegeden

Mivel délutánra sem sikerült senkit rávennünk, hogy a már-már kibírhatatlan hidegben velünk tartson a Szent István térre, így ismét hármasban vágtunk neki az útnak. A szürkületben Boti még segített építeni és néha rombolni is a nagy torony építő kockáknál, majd kikönyörgött tőlünk egy cukorkás pisztolyt magának, az egyik árusnál. Azután pedig odaálltunk az első sorba, ahol nem sokkal később a néphagyomány szerint egy boszorkány bábot fognak máglyára vetni, hogy elűzzék a telet és vele minden rosszat.

Arra azonban nem számítottunk, hogy a bábút majd egy halom éneklő, sikongató, kereplő és csörgő busó is kísérni fogja. A szörnyen kinéző, ijesztő alakok még Kriszta sapkáját is lekapták még Botit próbálta megóvni a rémülettől. Boti pedig csak azt suttogta a fülünkbe, hogy menjünk haza. Végül erőt vett magán, amikor egy beöltözött nő cukorkát adott neki, így maradhattunk a rituális égetésig. Bár a begyújtás elég sokáig tartott, a báb nagyon gyorsan elégett, mi pedig megcsodálva a nagy eseményt, nyakunkban Botival, végre haza siethettünk mert már minden végtagunk lefagyott… Reméljük sikerrel jártunk és tényleg nem tart már sokáig ez a rossz idő! 😉

Ha tetszett az írásom, kövessetek Facebookon és Instagramon is,
és nyomjatok rá a Tetszik gombra! Köszi!